Balogh János
1937 – 2009
1937. április 18-án Pilisszentivánon született.
Fiatal kora óta kedvenc időtöltése volt a rajzolás. Ezirányú tehetsége korán megmutatkozott.
Iskolai tanulmányai mellett különböző képzőművész köröket, és az Iparművészeti Iskola esti rajztanfolyamát látogatta, leginkább azonban magán úton képezte magát. Tanára Tapolcsányi Boldizsár festőművész volt.
A művészi pálya helyett mégis műszaki szakmát választott, és 1955-ben Budapesten elvégezte a Szerszámgépipari Technikumot. Egy gépipari nagyvállalatnál kezdetben gépmunkásként, majd termelésirányítóként, műszaki technológusként, szerszám-és célgép-szerkesztőként, végül vállalati szervezési vezetőként dolgozott
Ebben az időben rajzolási adottságait másodállásban a Magyar Rádió nyomdájánál hasznosította, ahol könyvborítókat tervezett, könyvillusztrációkat, plakátokat készített, és nyomdai alkalmazott grafikai előkészítést végzett.
1991-ben ipari műszaki-szervezési pályáját elhagyva, a Főegyházmegyei Hivatal Budavári Érseki Palotájában rekonstrukciós beruházási és belsőépítészeti munkákat koordinált, épületgondnokságot irányított 1995-ig, nyugdíjazásáig.
Nyugdíjazása után nyílt lehetősége arra, hogy idejét művészi érdeklődése, és tevékenysége további kibontakoztatására fordítsa. Ennek során alakította ki a rézhuzallal való rajzolás módszerét, amit rézgrafikának nevezett el.
Alkotásaival 2002-ben lépett először a nyilvánosság elé a Magyarok Világszövetsége Házában, festőművészekkel közös kiállítás keretében.
Sajnos nagyon kevés, mindössze hét alkotó év adatott meg Neki, de ezalatt számtalan felkérésnek eleget téve, közel kilencven csoportos és egyéni kiállításon vett részt itthon és külföldön egyaránt.
Tervezte fiatalok oktatását a „rézgrafika” technikájára, ennek kapcsán bemutató órát tartott egy budapesti, és két vidéki általános iskolában, művészettörténeti óra keretében.
Díjat kapott 2005-ben a Fővárosi Művelődési Ház József Attila pályázatán, 2008-ban a balatonfüredi Bor-Kép-Tár Kiállításon, és 2010-ben posztumusz Búza Barna díjban részesítették.
Művészi hitvallása volt, hogy a művészi érték akkor jön létre, ha az alkotás gyönyörködtet, hat és élményt is nyújt.
Nekrológ Balogh János „drótász” barátomnak
A pillanatok üzenete
„Nem lehet nem lenni,
ha meg kellett születni!”
/Balogh János: Kétsoros/
Nem, nem, nem! Nem és nem!
Felfoghatatlan, dühítő, kétségbeejtő, drága, kedves barátom, hogy tehetted ezt velünk!
Hirtelen, és gyorsan kiloptad magad közülünk, eltűntél, és hiába vagyunk sokan – pokolian egyedül maradtunk.
Az üresség, amit magad mögött hagytál, szinte tapintható. Hogy mennyire hiányzol kedves János, ha tudtad volna, hogy mennyire, biztosan nem teszel ilyen durva tréfát velünk. Mert ugye csak egy buta mende-monda, hogy a mi kedves „drótászunk” a rézhuzal grafikáit mostantól az égi mezőkön tervezi tovább?!
…Megszólalt a telefon: „Szervusz Miklós, képzeld, kész a portréfilmem, egy kicsit hosszú, de szeretném, ha megnéznéd, a véleményedre vagyok kíváncsi… Kérlek, szólj vissza!”
Soha nem bocsátom meg magamnak… késtem egy napot…
Drága barátom, őszintén remélem, bocsánat, rosszul fogalmaztam, hiszem, hogy megkapod a kései üzenetet: a portréfilm kiváló, őszinte, tisztességes művészi hitvallás, az emberi lét legnemesebb céljáról, a művészetről, a semmiből való alkotás misztikus csodájáról.
De csoda az is, hogy egy javakorabeli művész, mint Te szinte a semmiből, minden „előfutár” nélkül létrehoz egy új művészeti ágat, melyet reményeim szerint a művészettörténet Rólad nevez el, – a rézhuzalgrafikát.
Ellenben nem csoda az, hogy pár év alatt közel 100 kiállításon vettél részt, határainkon kívül és belül egyaránt.
Amilyen gyors volt a sikered, a kitüntetések, díjak csak ólomlábakon lépkedtek utánad, de sajnos már nem értek utol. De értékesebb az a biztos tudat, hogy sok-sok száz ember fogja még lesni a galériákban fantasztikus ritmusú fémvonalaid csillogását.
Egy szeszélyes hajlású vonal – egy parányi fénysugár -, amit teremtő módjára engedtél ki kezedből, amit csak Te tudtál, a Mester.
„ …Te János, gondoltál már arra, hogy tanítanod is kéne?”
„ …Én…? Ugyan már:”
Néhány nap múlva ragyogva jött felém: „Képzeld jelentkezett egy csomó fiatal drótásznak!
Hát nem hittem volna…!”
Most pedig perelek Veled a kétsorosod miatt:
„Sokat dolgoztál, no de minek?
Munkásságod gyümölcsét a halál veszi meg.”
Tévedtél Jánoskám, bőkezű gazdag örökség a Tied, sokan irigyelnek itt lent, de hidd el, ott fent az égi mezőben is.
Ha úgy alakul, a következő kiállításod megnyitását is örömmel vállalom az Égi Galériában.
Jövök, és megint találkozunk.
Köllő Miklós
Megjelent az Újbuda Újság 2009.augusztus 12-ei számában
Egy barát emléke
Nekrológ Balogh Jánosért
Maurice Maeterlinck, Nobel-díjas francia költő-és drámaírónak ismerjük egy szép mondását:
„Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Akinek emléke szívünkben, imáinkban és beszédünkben tovább él, az mindig köztünk is marad.”
Ezek a szavak kergetőznek gondolataimban, amikor Balogh Jánosra gondolok. Arra az emberre, aki példamutatóan élt és alkotott. Egyedit, művészit. Bárki találkozott vele, megérintette a lelkesedése, szellemi frissessége, humora. Megmozgatott valamit bennünk, mert ő Ember volt az emberek között. Szomorú vagyok, hogy már csak múlt időben beszélhetek Róla.
Egész életében pontos, szorgos, odaadó társ volt munkában, családban, baráti körben. Mindenre és mindenkire odafigyelt. Kísértette a fény és árnyék játéka, kacérkodott a művészetekkel. Nyugdíjazás után nyílt csak lehetősége szunnyadó művészi érdeklődésének kibontakoztatására. Ekkor alakította ki a „rézhuzallal való rajzolást”, az un. rézhuzal formációs grafikát /drótgrafikát, rézgrafikát./
…
Mi is az a rézgrafika? A grafikával továbbra is erős kölcsönhatásban lévő, annak műfaji sajátosságait képviselő, de a rézhuzal által sajátos jegyekkel bíró új képzőművészeti ág. Finom, művészi átmenet a grafika és a szobrászat között. Hagyomány és új technika harmóniája. A kortárs művészet legújabb törekvése, mondhatjuk – a réz reneszánsza.
…
A rézdróttal való érdekes alkotásokban legbelül ott lapul a művész. Képei – megálmodott vágyai. Önkifejezés mesteri fokon. Minden egyes drótgombolyag engedelmessé vált az Ő keze által, megmutatva az alkotó lelkét. Új művészeti ág született, valódi „Hungarikum”.
…
Balogh János, a művész elment közülünk, de mi, akik ismertük őt, mindig emlékezni fogunk rá. Jelleme, munkássága halhatatlan. Alkotásai – kincsek.
…
Szobám falán található egy kép: Nő boával. Szeretett és nagyra becsült barátom alkotása. Időnként csillog, ahogy a napfény besüt az ablakon. Megsimogatom. Mintha köszönnénk egymásnak. Ő üzen a fénnyel – én az érintéssel.
Búcsúzunk Tőled Barátom. Örökre itt maradtak csodaszép alkotásaid és emléked.
Nem feledünk.
Pécs, 2009.július 25.
Részlet Fuchs Izabella írásából
Megjelent a 2009.évi CINKEfészek Antológiában